Figyelem!

Kedves régi olvasók! 

Mostanában nem blogoltam, talán mert minden összejött egyszerre, de most itt vagyok! És itt is leszek, ha ti is itt lesztek velem! 

Arra gondoltam, hogy elkezdeném egy pár régen megalkotott blogomat és folyamatosan tölteném fel nektek a részeket, de csak ha érdekel titeket! 

Kérek mindenkit, aki olvasta ezt a történetet vagy valamelyik másik blogomat vagy véletlen az összes eddigit, kommenteljen ide és meglátjuk, hogy hogy alakul. 

Nem szeretném csak magamnak írni! Ha nem érdekelne senkit, akkor is megírom (talán!) és vagy megtartom magamnak, hogy később el tudjam olvasni, vagy odaadom valakinek.

Szóval minden rajtatok múlik! Puszi mindenkinek!:)

Srácok!

Helló Srácok! :D

Tudom, azt ígértem, hogy 3 verzió lesz, de mivel olyan hülyén sikerült, hogy a 2. verzió lett a Happy

End, ezért érdekesen jönne ki, ha a boldog vég után megint egy szomorú jönne! Tehát nem lesz 

3. verzió! Mindenkitől elnézést kérek, hogy nem írtam tovább, de ezt eleve ilyen rövidre terveztem.

Amit a múltkor kitettem blogot vagyis a Dreamworld-öt már elkezdem írni és a napokban már intenzíven 

lesznek benne részek! :D

Ez több lesz, mint 10 rész! Viszont sajnálattal közlöm, hogy maximum 20 rész lesz benne! Ne tépjétek

le a fejemet emiatt! XD Szóval, ha tetszett ez a sok, értelmetlen blogom, akkor olvassátok a többit

is, komizzatok rendszeresen és iratkozzatok fel minél többen! 

A Dreamworld mellett megnyitottam egy másik blogomat is, így már ezt is láthatjátok! 

Pokoli Szomszédok

Ez a blog a Dreamworld után fog íródni, de ha sok feliratkozó lesz a Pokoli Szomszédokban, lehet, hogy egyszerre írom a kettőt! :D Csak rajtatok múlik! :) 

Köszönöm, hogy olvastátok ezt a blogot és remélem, hogy a továbbiakban is olvastok majd! :D

Köszönöm a sok-sok kommentet minden rész alatt, a sok véleményt és a 12 feliratkozót! :D

A Láthatatlan bezárja kapuit...

...Rita...

~Végszó II.

2. verzió
~zene

~Niall
Ashley ott feküdt a kádban, élettelenül. Eszeveszett tempóban vettem elő a telefonomat és tárcsáztam a mentőket. Ha gyors leszek talán még meg tudják menteni. Tárcsáztam a mentősöket, akik azt üzenték, hogy ne nyúljak a lányhoz és sietnek, ahogy csak tudnak.
Nem tettem semmit, csak lerohantam a bejárati ajtóhoz és vártam, hogy jöjjenek. Egyszer csak nagyon messziről meghallottam a sziréna hangját, ami egyre csak közelített a ház felé. Amikor megálltak, kiszedték a hordágyat és az ajtó felé jöttek. Kinyitottam az ajtót és felrohantam a fürdőbe, nyomomban a mentőkkel. Kivették a vízből a meztelen testet, letakarták egy pléddel, levitték a mentőautóba és én is beszálltam hátra. Az egyik mentős kérdezgetett, hogy miért csinálta ezt és hogy mikor, aztán amikor mindent elmeséltem, mondott egy-két lelkesítő és egy-két lehangoló szót is, mert lehet, hogy nem lehet feléleszteni.
A kórházba érve a hordágyat iszonyatos sebességgel tolták az 5. emeletre, ahol bevitték az egyik kórterembe, de én oda nem mehettem be.
Fél órányi várakozás után kijött az egyik orvos és meghozta a hírt.
-A szíve újra dobog, de rengeteg vért vesztett! Valahogy pótolnunk kell!-mondta az orvos.
-Én szívesen segítek!-töröltem meg a szememet.
Az orvos bólintott és mondta, hogy kövessem. Megnézték a vércsoportomat, hogy megegyezik-e az Ashley-ével. Szerencsére neki is ugyanolyan, mint nekem. Nem vagyok vérszegény, ezért jó sok vért vettek most tőlem. Igazából nem tűnt annyinak, amennyit az orvos mondott. A véremet egy tasakba tették, a tasakot fel az infúzióra, az infúziót pedig Ashley karjába. A lány bőre fal fehér volt, mivel alig volt vér a szervezetében. Az orvosok megengedték, hogy bent maradjak, de hagyjam pihenni és szóljak, ha felkelt. Boldogan bólintottam egyet és vártam, hogy adjon valami életjelet. 2 óra elteltével még mindig semmi jele nem volt, annak, hogy életben van. Kezdtem ideges lenni és féltem, hogy nem is fog felkelni. Lehet, hogy kómában van.

Féltem, hogy nem hallhatom újra a hangját és nem nézhetek bele legalább még egyszer a szemébe. Lassan elnyomott az álom és elaludtam a széken. Ashley-vel álmodtam. Együtt sétáltunk egy parkban és senki más nem létezett számomra csak ő. A haverjaim már rég nem voltak jóban velem, de nem is érdekelt.

Arra keltem, hogy Ashley mozgolódik. Kinyitottam a szememet és lassan, aggodalmasan felnéztem a lányra.

Ashley felém fordult és lassan kinyitotta a szemét. Könnyek szöktek a szemembe, mikor rám nézett. Gyorsan szóltam az egyik orvosnak, aki megvizsgálta Ashley-t. Megmérte a vérnyomását és azt mondta, hogy minden a legnagyobb rendben van és ha jól mennek a dolgok, akkor 2-3 nap múlva haza is engedik. Az orvos és a nővér kimentek, szóltak nekem is, hogy ne sokáig legyek, mert pihennie kell. 

Visszaültem a székre és belenéztem szerelmem gyönyörű barna szemébe. Kissé szétnyitotta a száját és megszólalt.

-Ni...Niall! Mi történt?-kérdezte nehézkesen és szaggatottan.-Hogy-hogy még életben vagyok?

Mindent elmeséltem neki az elejéről, ő pedig közbeszólás nélkül végighallgatott. 

-Kérlek, ígérd meg, hogy többé nem teszel ilyet!-kérleltem könnyes szemmel.

-Niall, tudod, hogy nem rajtam múlik!-mondta halkan.

-Persze, hogy tudom! De mostantól nem érdekel, ki mit mond! Ki fogok állni melletted és örökre veled maradok!

Ashley elmosolyodott és a szemei ragyogtak.

-Örökre?-kérdezte mosolyogva.

-Siempre y siempre!*

*Siempre y siempre-spanyol mondat, jelentése: Örökké és mindig

~Végszó I.

1. verzió
~zene

~Niall
Ashley a kádban feküdt, holtan. Nem hittem el, hogy ezt tette magával és mindezt az idióta haverjaim miatt. Lehetetlen! A lány, akit szerettem meghalt. Hívtam a mentőket, hamar ki is jöttek és elvitték Ashley-t. Megkérdeztem tőlük, hogy nem lehetne-e valahogy feléleszteni, de meg voltak győződve abban, hogy Ashley-t már semmi nem hozná vissza.
Miután becsuktam az ajtót, visszamentem a fürdőbe. A víz csupa vér volt. Felidéztem magamban a pillanatot, amikor a vörös hajú lány a kádban feküdt, élettelenül.
Nem tudtam mást csinálni, minthogy lementem a lépcsőn és indultam volna hazafelé, de a konyhaasztalon észrevettem egy borítékot. Ashley a nagymamájának címezte, hát megfogtam és a levéllel a kezemben ballagtam Tara néni háza felé. Eszméletlenül fájt, hogy a sok sértés miatt tette ezt. Nem tudtam felfogni, egyszerűen lehetetlen.
Hamarosan megérkeztem a nagyijának a házához és becsengettem. Tara néni sietve és vidáman lépkedett a kapu felé, még nem is sejtve, hogy én állok a kapuban. Kinyitotta és amikor meglátta a vörösre kisírt szemeimet, elkomolyodott az arca és már ő sem mosolygott.
-Niall! Mi történt? Mi baj van?-kérdezte ijedten.
A kezemben lóbáltam a borítékot, majd odanyújtottam neki.
-Ashley...-köszörültem meg a torkomat.-Ashley küldi.-a hangom elcsuklott és már alig bírtam ki, hogy ne kezdjek el bömbölni úgy, mint egy kisbaba.
Tara néni beengedett, bementünk a nappalijába és kinyitotta a borítékot.
-Kérem, először tessék leülni!-szóltam neki könnyes szemmel, mire leült mellém.
-Jézusom! Mi történt?-kerekedtek el a szemei és gyorsan felvette az olvasószemüvegét.
Kinyitotta a kettéhajtott lapot és elkezdte olvasni:

Drága Nagyim!

Amikor ezt olvasod én már egy másik és jobb helyen leszek, ahol nem bánthatnak. 

Nem tudom, hogy ez mennyire érthető, de remélem nem haragszol azért,

mert ezt tettem magammal, veled és Niall-el!

Ami Niall-t illeti, ő végig szeretett engem és kiállt mellettem, csak az idióta
haverjai tettem mindent, amit tettem. Sajnálom, hogy így
alakult, de már nem bírtam elviselni a sok megrázkódtatást és 

elegem lett az egészből!

Ami pedig téged illet Nagyi, először is Boldog Születésnapot szerettem volna

kívánni, előre is, mivel már nem lehetek ott, hogy együtt

megünnepeljük, ahogy azt mindig is szoktuk! 

És a másik pedig, hogy tényleg ne haragudj rám, hogy azt tettem, amit, és kérlek

sose felejts el! Én mindig a te kicsi Ashley-d leszek és mindig vigyázni

fogok rád! Szeretlek Nagyi, mindennél jobban! Hiányozni fogsz!

Unokád, Ashley.

Tara néni már az első sornál tudta, hogy mi a helyzet és egyből könnybe lábadt a szeme. A végére már mind a ketten sírtunk. A levél elolvasása után Ashley nagyija megtalálta a közös képüket és Ashley egyik nyakláncát.
Tara elmesélte, hogy Ashley még nagyon kicsi volt, amikor megkapta, azt a nyakláncot és hogy milyen kis életvidám lány volt. Sokat, sőt rengeteget beszélgettünk Ashley-ről, mindezt pityeregve, mikor a végén egy utolsó kérdés felmerült.
-Mondd meg nekem, Niall...-csuklott el a hangja.-Miért bántották a barátaid az én unokámat?
Minden erőmet összeszedtem, hogy tudjak válaszolni és egy nagy levegő kíséretében elkezdtem.
-Mert ő más volt, mint a többi lány. Ashley nem volt népszerű és ez zavarta őket. Róla senki nem tudott semmit, talán még a nevét sem tudták, nekem viszont az életemet jelentette. Nem tudom miért baj az, hogyha valaki kilóg a sorból és nem ugyanolyan, mint az összes többi! Nem tudom felfogni!
-Az elején te sem voltál valami nagy úriember!-mondta ki csendesen.
-Tudom! Elhiheti, hogy hogyha visszaforgathatnál az időt, nem tettem volna meg azt, amit tettem és még a légytől is megóvnám! Már nem érdekelne, hogy hány barátom maradna mellettem, csak és kizárólag Ashley!
Elbeszélgettük az időt, már sötétedett, elköszöntünk egymástól és elindultam hazafelé.
Hazaérve becsaptam magam mögött az ajtót, felmentem az emeletre, a szobámba és körülnéztem. Végigsétáltam a szobán, amikor a tükörhöz értem megálltam és végignéztem magamon.

Ebben a pillanatban undorodtam magamtól. Fájt, hogy egyrészt miattam ölte meg magát. Mérgemben beleütöttem a tükörbe, mire az, az öklöm helyén berepedt, körülötte pedig kicsi repedések keletkeztek. A kezem véres volt és itt-ott egy szilánkdarab is felfedezhető volt. Mentem tovább, ügyet se vetve a kezemre 

és kimentem az erkélyre.
-Ashley! Hogy tehetted ezt? Hogy hagyhattál itt minket?-elsírtam magam pedig még lett volna még egy millió kérdésem.-Szeretlek!-suttogtam.
Ahogy kimondta a "Szeretlek" szót egy hullócsillag suhant el előttem. Könnyes szemmel, önkénytelenül is elmosolyodtam.

Tudtam, hogy Ashley akar jelezni. 

-Szerettelek, szeretlek és örökké szeretni foglak! Kérlek várj rám!-ordítottam, bár a végére elhalkultam és sírva visszamentem a szobámba. 

Kínzó fájdalommal és végtelen szerelemmel nyomott el az álom...

~10. rész

~zene

Ledőltem a kanapéra és elgondolkoztam. Elhatároztam, hogy ennek itt és most vége! Nem tűröm tovább a sok sértést és megalázást!
Gyorsan felöltöztem és elmentem a gyógyszertárba. Mindenféle gyógyszert vettem, amit csak találtam és meg tudtam venni. Elég drága volt, de most nem érdekelt.
Azt akartam, hogy senki se lássa, hogy mi van nálam, ezért belehelyeztem a gyógyszereket a táskámba, a táskámat lezártam, a kezeim közé vettem és szorítottam, mintha az életem múlna rajta.
A bolt felé vettem az irányt és ahogy beléptem mindenki engem nézett. Én meg, mint aki fél, gyorsan átszaladgáltam a sorok között és igyekeztem, hogy nehogy valaki is több, mint egy másodpercig nézzen rám. Vettem egy üveg piszokerős és méregdrága alkoholt és indultam haza.
Kapkodva minden cuccot ledobáltam a konyhaasztalra és felrohantam a szobámba. Bekapcsoltam a gépemet és kicsit megnyugodtam, már nem akartam semmit sem elkapkodni. Felmentem a közösségi oldalakra, kiírtam egy utolsó posztot és mindenhonnan töröltem a fiókomat. Óvatosan lecsuktam a gépem tetejét és feltápászkodtam az ágyamról. Lassan körülnéztem a szobámban, mindent alaposan megnéztem és néha-néha elmosolyodtam, ha megláttam valami kis tárgyat. Odamentem az asztalomhoz, megsimítottam a tetejét és lementem a konyhába.
Találtam egy cetlit a hűtőn, amit egyébként bevásárló listának terveztem, de most erre kell. Mivel a nagymamámnak hamarosan születésnapja lesz, ezért írtam neki egy-két sort. Alig tudtam visszatartani a könnyeimet írás közben, de sikerült elfojtani. A levelet beletettem egy nagyobb borítékba, hogy mellé tehessem az egyik közös képünket a nagyival és a szerencsenyakláncomat. A borítékot felcímeztem, leragasztottam és felálltam a székről. Bár még nem tudom, hogy hogyan juttatom el mamámnak a kis csomagot, de remélem megkapja.
Felmentem a szobámba még egyszer, viszont nem tudom miért. Egyből ki is mentem, vissza a konyhába és rájöttem:

Nekem ezek az utolsó perceim.

Már nem érdekelt semmi és senki, kivéve két embert, nagyit és Niall-t. Csigalassúsággal nyitottam ki a táskámat és vettem ki belőle a szatyrot, azt letettem az asztalra és kibontottam mindet. Megkerestem a kedvenc müzlis tálamat, majd beleöntöttem a különböző gyógyszereket.

 

Fogtam egy kanalat és bekebeleztem az összeset. Még nem volt hatása se az altatónak, se a többinek, ezért fogtam az alkoholt és két litert az utolsó cseppig kiittam az üvegből. Már szédelegtem, az üveget eldobtam és hatalmas csattanással leesett, majd széttört. 

Részegen felsétáltam a fürdőbe. Az emberek jól mondják: ha alkoholt iszol a gyógyszerre, akkor az még rosszabb, mintha nem is vettél volna be gyógyszert. 

Eresztettem vizet a kádba, levetkőztem és amikor már félig volt vízzel, belemásztam. Ellazultam teljesen, már nem is tudom miért, mikor az volt a fejemben, hogy fájdalmas halálom legyen. Ez eddig sikerült is! A fejem széthasad, feszít, felrobban, plusz még szédülök is. De még csak most jön majd a java!

Fogtam a régi, öreg barátomat, kivettem a dobozából és remegő kézzel figyeltem. Mielőtt elkezdtem volna a pengével való ügyködést, mindig alaposan megvizsgáltam a tárgyat is és a kezemen az ereket is. Undorító egy látvány, amikor ömlik a kezedből a vér, de hát na, nincs más választásom.

Múltkor függőlegesen szeltem fel a karomat, most máshogy akartam. Sokat és vízszintesen. Utoljára a szememhez emeltem a pengét és elkezdtem. 

Iszonyatosan fájt, ordítottam a fájdalomtól, most nem volt bennem az, hogy érdekelne valakit, ha meghalok. Már csak a halál körözött a fejemben. 

A cselekedetem végén a pengét ledobtam a csempére és néztem, ahogyan a vér csöpög a karomból.

Zsibbadni kezdett, mindenhol. Már a sírás kerülgetett a fájdalomtól és már nem foghatott vissza senki. Sírtam, sikítottam és ordítottam, hiszen úgysem hall senki és semmi. 

Próbáltam lazítani és nem a fájdalomra gondolni, ezért belecsúsztattam a kezemet a vízbe, mire felszisszentem, a maró és feszítő érzés miatt. Hátradőltem a kádban és élveztem a hátralévő életemet.
Mikor már kellőképpen ellazultam, vettem egy nagy levegőt és a vízbe merültem. A karjaimat keresztben a melleim elé helyeztem, mint az egyiptomi fáraók a koporsójukban.

Meglepetésemre egy ajtócsapódást szűrtem ki a hatalmas csendből, de nem tudtam mire vélni. Nem sokkal később hallottam, hogy valaki jön fel a lépcsőn, aztán megint csak ajtócsapódás, nekem pedig már alig van levegőm. Hallottam, ahogyan a fürdőszoba nyikorogva nyílik ki. Megijedtem, hogy ki lehet az, de már nem számít. A halál szélénél vagyok és már nem érdekel semmi.

Hirtelen valaki kirántott a vízből, erősen tartott és átkarolta a vállamat. Lassan nyitottam ki a szememet és elém tárultak a vakító napsugarak, amik az ablakon át szűrődtek be. 

-Ashley! Mit csinálsz magaddal?-kérdezte a szőke fiú, akit annyira szerettem.

-Hogy kerülsz ide?-kérdeztem élettelen hangon.

-Mondtam, hogy meglátogatlak valamelyik délután, csak nem gondoltam volna, hogy így talállak!-mondta elkenődött, már-már elakadt, sírós hangon.

-Niall!? Te sírsz?-kérdeztem egyre gyengébben.

Niall szipogni kezdett és a vállamra borította a fejét.

-Mit műveltél magaddal?

-Én?! Én semmit, csak már nem bírom a sok megalázást! Szükségem van egy kis jóra is!

-Ezt nevezed te jónak? Olyan hülye vagy, Ashley! Temérdek gyógyszert és alkoholt tömsz magadba, aztán most meg akarod fullasztani magad! Elment az eszed!-ordított.

-Ez még nem minden!-mondtam és a pengére mutattam.

-Ne! Kérlek ne tedd ezt!-zokogott és megnézte a karomat.

Ahogy megfogta, az ő keze is tiszta vér lett, majd felnézett rám könnyes szemmel, én meg, mint valami bamba fogyatékos néztem vissza rá. Nem tehettem róla, már nem volt erőm!

-Nem! Nem akarom, hogy meghalj! Maradj velem, kérlek!-mondta elcsuklott hangon.-Szeretlek!

-Niall! Ne törődj velem! Hamarosan úgyis meghalok! Jobb lesz úgy nekem! 

Niall csak sírt és sírt, mire én végigsimítottam puha arcán, ő közelebb hajolt és lágyan megcsókolt. Gyengéd volt. A csókunk végén nyomtam egy utolsó, apró puszit az arcára, halványan elmosolyodtam és lehunytam a szemeimet.

-Szeretlek!-suttogtam.

Eljött értem a halál. A halál, amire már egy jó ideje vártam. Az utolsó sóhajom hatalmas volt és már csak feketeség volt előttem...

Meghaltam.

Még küszködtem egy kicsit, hogy melyik ajtón menjek tovább, de végül is a jót választottam. Beléptem és egyből fellélegeztem. Egy új és gondtalan élet várt rám, ahol nem aláznak meg és mindenki elfogad, hiszen senki sem tökéletes. Kivéve, azt a két embert, akit meg akartam óvni attól, hogy nehogy fájdalmat okozzak nekik vagy ne szenvedjenek, miután meghalok. Nekem ez így, itt és most tökéletes!

~9. rész

~zene

Reggel, amikor felkeltem, felültem az ágyamon és a tenyerembe temettem a fejemet. Eszembe jutott az álmom. Arról szólt, hogy az osztálytársaim bírtak engem, még Niall haverjai is és így együtt járhattunk. Gyorsan megráztam a fejemet, abbahagytam a töprengést, hogy milyen jó lenne, de inkább gyorsan felöltöztem és mentem a fürdőbe. A karomról leszedtem a kötést, úgy gondoltam, hogy már nem kell. Úgyis pulcsi van rajtam és eltakarja. Lerohantam a konyhába és csináltam kaját és eltettem a táskámba. Mivel nem volt itthon más csak víz, ezért arra gondoltam, hogy majd a suli büféjében veszek valamit.
Elindultam a buszhoz, meglepő módon most nem volt rajta Niall. Lehet, hogy elaludt vagy nincs első órája. Mondjuk az kizárt, mert ugyanolyan órái vannak, mint nekem. Lehet, hogy beteg. Vagy valaki elvitte kocsival.
Mindegy, nem rágódtam többet rajta, csak hallgattam a zenét és amikor megérkeztünk, leszálltam és bementem a suliba. Mentem a szekrényemhez, lepakoltam a cuccaimat, csak 1-2 könyvet és a tolltartómat vittem, majd a tanterem felé igyekeztem. Belépve észrevettem, hogy Niall még nincs itt. Végül is, még volt 17 perce, hogy beérjen.
Egyre csak telt az idő, de Niall még mindig sehol. Becsengettek. Mindenki bement a saját termébe, a folyosókon csend lett, még a légy zümmögését is lehetett hallani. A már fájdalmas csendet a tanár cipőkopogása törte meg.
A székemen ülve kissé lejjebb csúsztam, mintha szégyellném, hogy padtársam nincs itt.
Az óra kínos csendben telt el, mindenki bújta a könyvét, a tanár a naplót lapozgatta, miközben néha-néha felnézett a szemüvege mögül és szúrós pillantásokat vetett az osztályra. Ceruzája végét rágta és visszaszegte tekintetét a naplóra. Mindenkinek megnézte a jegyeit és óra előtt 5 perccel, hatalmas csattanással csapta össze a vastag tárgyat és felállt a székéről.
-Nos, diákok! Hamarosan itt a félév és siralmas jegyeitek vannak! Már akinek! Van aki rontott és van aki javított!-hadarta el. -Mr. Ellwood, Mr. Goodwin, Miss Halding, Mr. Lewin és Miss Osmer! Mindannyian rontottak! Szörnyű! A következő órára kérem csináljanak valamiből kiselőadást, különben félévkor meg kell hogy buktassam magukat! Miss Gummer, Mr. Wennell és Miss Johnes, maguk javítottak! Szép munka!-mosolyodott el, mikor ránk nézett. -Különösen maga Johnes! Gratulálok!
Bólintással jeleztem, hogy "köszönöm", mire a többiek elkezdtek stréberezni, csak azért, mert már nem szerzek 1-est vagy 2-est. Hát na! Soha nem értettem őket.
-Akik nem hallották a nevüket, még mindig szín ötösre állnak, tehát nincs hozzáfűznivalóm. Mehetnek!-mondta a tanár és pont csengetéskor kilépett az ajtón.
Mindenki elindult az udvar felé, én pedig még bent voltam, Niall pár haverjával együtt.
-Na és? Milyen az ágyban?-kérdezte az egyik.
-Miről beszélsz?-néztem rá értetlenül.
-Niall! Ne mondd, hogy nem csináltátok!-röhögött.
-Pedig ez van! Nem csináltuk! Túl kevés ideig voltunk együtt, ez volt az oka!-"mosolyogtam" bájosan.
-Ja!-dörmögte.
Kimentem a teremből és azon gondolkoztam, hogy miért kérdeznek ilyet. Elmélyültem a gondolataimban és nem vettem észre, hogy a folyosón ki van öntve valami lötty, én meg "szerencsére" beleléptem és egy kecses mozdulattal dobtam egy hátast. Persze mindenki rajtam röhögött. Az senkit nem érdekelt, hogy jól vagyok-e vagy hogy fel tudok-e állni, csak az, hogy megint milyen gáz vagyok.
Niall megvédett volna, de ő most nincs itt. Magamra maradtam és csak magamra számíthatok. Odamentem a szekrényemhez, előszedtem az angol felszerelésemet és lassan visszasétáltam a termünkbe.
Szerencsére a tanár nem jött be órára, azt nem tudjuk, hogy miért, de nem is baj. Viszont egész órán cikiztek, hogy milyen a fejem, hogy hogy nézek ki, hogy Niall egyáltalán lát-e valamit vagy esetleg, hogy Niall éppen milyen részeg volt, amikor járni akart velem és milyen drogot szedett, amíg együtt voltunk.
A padra borultam és hallgattam a sok idióta dumát és a retardált fóka röhögéseket. Nem akartam elhinni, hogy még 4 órát el kell viselnem ezekkel a majmokkal. Hülyeség! Nem csak 4 óra! Ott van még a holnap, meg a holnapután, és az utána lévő nap és az azután lévő nap, szóval még sok dolgot kell átvészelnem...
Óra végén felálltam és láttam, hogy felrajzoltak Niall-t és engem a táblára, miközben Niall éppen a kukába hány, nekem pedig hiányzik egy pár fogam.
-Dedósok!-dörmögtem az orrom alatt, amikor megláttam a képet.
A 3. óra matek volt és az óra közepén rezegni kezdett a telefonom. Niall írta, hogy látta a képet, amit a haverjai rajzoltak és hogy minden rendben van-e. Ezeket a kérdéseket imádom. Minden rendben van? - Persze, csak halálra cikiznek! :) Bumm egy pofon! Szórakozzál tudod kivel!

A nap hátralévő része még borzasztóbb volt. 4. órában bekenték a székemet pillanatragasztóval, én meg nem vettem észre és beleültem. Természetesen, amikor óra végén észrevettem, hogy a szék a hátsómhoz rögzült, már késő volt. A tanárnő  fejét csóválva próbált segíteni, hogy lejöjjön a szék a fenekemről. Eredményképpen kiszakadt a nadrágom. A többiek hangos nevetésben törtek ki, mire én fejvesztve vettem le a pulcsimat és kötöttem a derekamra.
5. órában - fizikán - elaludtam. A drága osztálytársaim élve ezzel a lehetőséggel, kidekorálták az arcomat. Szerencsére nem alkoholos filccel. Kaptam egy csini kis bajuszt, összenőtt szemöldököt és borostát is.
A szünetekben is mindig csináltak valamit. Megalázottan éreztem magam, még jó!
6. óra tesi volt. Ezzel nem is volt semmi probléma, csak miután vége lett, mindenki röhögni kezdett. Ki akartam deríteni, hogy mi a nevetség tárgya, de amint meg lett, hogy mi az, már vissza is akartam pörgetni az időt. Valamelyik lány lefényképezett, amikor meztelen a felsőtestem, miközben öltözök és elküldte mindenkinek a suliban. Szuper! Már csak ez hiányzott!
Zokogva mentem hazafelé. Nem tudtam elképzelni, hogy mivel érdemeltem ezt ki és hogy miért pont én vagyok mindig az áldozat. Soha nem csinálok semmit, szinte meg sem szólalok és engem piszkálnak!
Már majdnem otthon voltam, amikor Niall hívott.
-Ne foglalkozz velük! Elment az eszük! Csak féltékenyek, mert nekik még nem volt barátnőjük és nem töltök velük annyi időt, mint régebben!-magyarázott.
-De te ezt nem érted! Téged még sosem ragasztottak hozzá egy székhez! Téged még sosem cikiztek, azért, aki vagy! Téged még sosem fényképeztek le meztelenül és küldték el az összes diáknak a sulidban! Téged még egyszer sem aláztak meg!-sírtam.
-Nyugodj meg! Majd elfelejtik!
-Ők?! Még nem ismered őket eléggé, Niall! Ha rólam van szó, akkor ők nem felejtenek! Örökre ez lesz a téma!
-Dehogy is! Hülyeségeket beszélsz!-nevetett kínjában.
-Nem Niall! Hagyjuk!-szipogtam és letettem.
Bementem a házba, ledobtam a táskámat és kerestem egy papírzsepit. Kifújtam az orromat és megtörölgettem a szememet.
Ledőltem a kanapéra és elgondolkoztam...

~8. rész

~zene

Már sötétedett, ezért elmentem fürdeni és elaludtam. Niall-el álmodtam, de már nem tudom, mit. Annyi maradt meg, hogy Niall volt benne.
Reggel fél órával később keltem a megszokottnál. Gyorsan magamra rángattam a ruháimat, tettem el kajára pénzt és elindultam.

Mikor a suliba értem Niall már ott volt és ült a padunkban. Meglátott és a vigyor az arcáról eltűnt. Lehajtottam a fejemet és odasétáltam hozzá. Letettem a táskámat és elővettem a biológia felszerelésemet. Egy cetlit csúsztatott felém, mire én szétnyitottam azt és megnéztem, hogy mi áll benne.

Hogy vagy?:(

Ránéztem, mert nem értettem, hogy miért nem mondja inkább...Visszaírtam neki.

Niall: Hogy vagy?:(

Én: Megvagyok. Na és te? Mi ez a szomorú fej?:O

Niall: Pocsékul!

Abbahagytuk a levelezést, mert, egy az, hogy Niall nem írt többet és nem akartam piszkálni, kettő, bejött a tanár. Egész biosz órán csöndben ültünk. Eredetileg olvasni kellett volna a következő anyagot, de mindenki elfoglalta magát valami mással. Az osztály negyede repülőkkel szórakozott, a másik negyede papírgalacsint dobált, a harmadik negyed /a stréberek/ olvasta a következő anyagot és akik ezek közül egyikbe sem tartoztak bele - mint például én is -, azok csak ültek és néztek ki a fejükből.

Néha-néha összenéztünk Niall-el, de semmi más. Olyan...szomorú volt. Miért nem akarja elmondani?!

Óra után megkérte az osztályfőnököt, hogy hagy ülhessen el máshova, mert állítólag 'ő ezt már nem bírja'. Hát oké! Ilyenkor az én fejemet is érdemes nézni.

Először:

Aztán:

Nem nagyon értettem, hogy miért csinálja ezt. Mondjuk, én sose értem, hogy mit miért csinál. Kiszámíthatatlan! Jobb szó nincs rá.

Kajaszünetben rezegni kezdett a telefonom, Niall-től jött SMS-em. Értelmes egy srác, de most komolyan. Inkább küld egy SMS-t, ami pénzbe kerül, minthogy megtegyen 2-3 lépést és elmondja. 

Valamelyik nap átmegyek hozzád! 

Niall

Aha. Ránéztem és ő is rám, halványan elmosolyodott, mire én is. 

Suli után Niall-el együtt mentünk a buszon, mivel közel lakik a nagymamámhoz. A buszon fogta a kezemet és meg is csókolt. Nem szóltunk egymáshoz, csak néztük a másikat, hogy mit csinál és közben fogta a kezemet. A nagyi utcájáig kísért el, aztán ment haza.
Nagyival mindent megbeszéltünk, ami ma történt.

Délután fél 4 körül, hazaindultam és megígértem nagymamámnak, hogy holnap is bejövök. Felültem a buszra és zenét kezdtem hallgatni. Leszálltam, elindultam haza, de hirtelen kaptam egy SMS-t. Niall írta, hogy elmehetnénk együtt valahova, ha van kedvem vagy ha ráérek.
Még nehezebbé teszi a helyzetet, de nem tudok neki nemet mondani. Végül is belementem nagy nehezen és eldöntöttük, hogy moziba megyünk. A Scary Movie 5. részét néztük meg. Vicces film volt, de most nem tudtam nevetni. Mellettem Niall elég jól elvolt, csak ette a popcorn-t és röhögött. Néha ránéztem és ő is rám, miközben vigyorgott. Egy-két alkalommal adott egy puszit és nézte tovább a filmet.
Komolyan nem értem, hogy miért csinálja ezt. Egyre nehezebb lesz ez így. Titokban pedig nem szeretném. Az olyan, mintha ciki lennék neki, pedig tudom, hogy most már nem vagyok neki az. Lehet, hogy tényleg szeret? oO
Azt hiszem ezt megint meg kell beszélnünk. Amikor vége lett a filmnek, elindultunk hozzánk. Egymás mellett lépkedtünk, kézen fogva. Amikor a házunk elé értünk elengedtem a kezét és belekezdtem a mondanivalóimba.
-Niall! Beszélnünk kell!-fordultam vele szembe.
-Mi az?-kérdezte mosolyogva.
-Rólunk lenne szó!
Ahogy kimondtam, eltűnt a mosoly az arcáról.
-Igen?!-kérdezte nehézkesen és nyelt egyet.
-Ez így nem lesz jó! Én titokban nem szeretnék semmit, de beleőrülök, ha nem lehetek veled! A barátaidat választottad, megértem! Mi nem lehetünk együtt többé! Sajnálom, de megnehezíted az életemet! Még jobban! Mint most is! Elhívsz mozizni, viszont nem lehet köztünk semmi! Ez így nem jó!-fakadt ki belőlem.
-Értem!-mondta halkan, lehajtott fejjel.-Szóval nem akarod, hogy veled lógjak! Értem én!
-Nem! Félreérted! Szeretek veled lenni, de ha titokban kell tartani, akkor inkább nem kérek belőle!-magyaráztam el neki.
-Aha! Rendben!-motyogta.-Jó éjt!-nyomott egy puszit az arcomra és elment.
Szomorú volt, szerintem nem számított rá, hogy ezt fogom mondani. Néztem egy darabig, ahogy egyre csak távolodik Niall alakja, utána bementem a házba. Ledobtam magamat a kanapéra, elgondolkodtam a Niall-el való kapcsolatomon és szerintem nagyon idiótán nézhetett ki a fejem.
Reméltem, hogy holnap nem lesz ilyen szomorú és legalább hozzám szól. Megtiltották neki, hogy együtt legyünk, de azt nem mondták, hogy nem beszélgethetünk. Mindegy. Gyorsan eltereltem a gondolataimat és megnéztem még egyszer a filmet, mert unatkoztam. Dőltem a röhögéstől, néha pedig már azt hittem, hogy komolyan kettészakad a hasam, mert a nevetéstől már tényleg nagyon fájt.
Este elmentem fürdeni és bevágódtam az ágyba. Természetesen Niall-el álmodtam. :S

~7. rész

~zene

Minél inkább közelítettem a házamhoz, annál inkább kezdtem félni. Lassan kivettem, hogy az nem más, mint Niall.
De jó! Annyira örültem neki, hogy legszívesebben megint tökön rúgtam volna. Most, hogy pihenhettem volna 2 napig, nem tehetem, mert ez a fasz mindenhol ott van. -.- Odaértem a házam elé, nem néztem rá, csak mentem. Ennek eredményeképp gyengéden megragadta a karomat és közelebb húzott magához. A nyakamon éreztem a szuszogását.
-Ne...ne haragudj! Bocsánat! Nagyon sajnálom!-nyögte ki végül nagyot nyelve.
Csak csendben álltam, miközben kavarogtak a gondolatok a fejemben.
-Mégis mit vársz? Hogy azok után, amit tettél idejössz, bocsánatot kérsz és mindent elfelejtve a karjaidba vetem magam és mostantól boldogan élünk, amíg meg nem halunk?-kérdeztem ingerülten, de a hangomat nem emeltem fel.
-Én...
-Jajj! Ne is mondd! Tudom! Nem fogunk boldogan élni, amíg meg nem halunk, mivel te nem jössz össze ilyen kis senki, szarkavaró lányokkal!
-Nem erről van szó!-emelte fel a hangját.
-Hát akkor miről???
-Az első pillanattól kezdve tetszettél nekem! A buszon, amikor még azt se tudtad, hogy én vagyok az! Attól a perctől kezdve tudtam, hogy te más vagy, mint a többi, elkényeztetett liba! Ashley, te egy csodálatos lány vagy! Szeretlek, de nem jöhetnénk össze! Ha mégis összejönnénk, a suliban mindenki engem cikizne, azt pedig nem akarom! Ezért tettem azt, amit...-fejezte be.
Könnyek szöktek a szemembe. Nem attól, mert ő is érez irántam valamit, hanem, mert a menősége fontosabb, mint egy kapcsolat. Szép...
-Szóval csak azért nem jönnél össze velem, mert nem vagyok menő?-kérdeztem.
-Hát...igen!-dörmögte.
Ahogy ezt kimondta, hatalmas lendülettel pofon vágtam, még mindig könnyezve.
-Szemét!-mondtam ki végül, majd benyitottam a házba.
Niall gyorsan beszökött és óvatosan a falhoz nyomott. Gyengéd volt. Közelebb jött és letörölte a könnyeimet.
-Soha többé nem akarlak sírni látni!-mondta megbánással a hangjában.
-Ez a te hibád!
-Tudom! Nem lesz több ilyen!-mosolyodott el.
-És mi lesz azzal, hogy kicikiznek, ha velem látnak?
-Nem fognak!
Egyre csak közelített a fejével az enyém felé, majd lassan összeértek az ajkaink. Élveztem a csókunkat, de nem tudtam elfelejteni, hogy mit tett.
-Adnál nekem egy esélyt?-kérdezte a csókunk végén.
Hosszas töprengés után bólintottam. Reménykedtem, hogy nem kell újból csalódnom benne és nem lesz erőszakos.
Majdnem egész este beszélgettünk, elmeséltem neki, hogy voltunk a kórházba, mire lehajtotta a fejét. Nemsokára pedig hazament és én is mentem aludni.

A hétvégém egész jól telt, bár kicsit unalmas volt. Eljött hozzám a nagyim, beszélgettünk meg csinált nekem ebédet, megkajáltunk és megint csak beszélgettünk. Hazament és befutott Niall egy hatalmas csokor rózsával. Elmentünk sétálni, kézen fogva. Furcsa volt, hogy felvállalta...
Otthon gyorsan felöltöztem egy nem fekete ruhába és elindultam a buszhoz.
Felszálltam és megláttam Niall-t. Halványan elmosolyodtam és leültem mellé.
-Szia!-köszönt és megcsókolt.
-Szia! Mi lesz ma?
-Hogy érted?-értetlenkedett.
-Felvállalsz minket?
-Igen!-bizonytalanodott el.-Azt hiszem.
Sóhajtottam egyet, végigültük azt a kegyetlen 10 percet, amíg a sulihoz értünk. Kézen fogva indultunk el a suli felé, én egy kicsit nyugodt voltam, mivel fogta a kezemet, de ő feszültnek tűnt. Mindenki megbámult minket, engem különösebben nem érdekelt, de Niall-t annál inkább. Bementünk az udvarról az iskola épületébe és mentünk a szekrényünkhöz. Elég közel volt egymáshoz. Niall-höz odamentek a haverjai, én meg nem akartam tapló barátnő lenni és így nem mentem oda, elvégre tudtam, hogy neki ez elég kellemetlen. Majd ha akar valamit, akkor idejön.
-Komoly együtt vagytok?-kérdezte az egyik haverja.
-Miért?-kérdezett vissza Niall.
-Haver! Ez gáz! Mármint nem az, hogy van csajod, hanem, hogy pont ez a csaj!
-Tudom!-sóhajtotta Niall, majd rám nézett.
Halványan elmosolyodott, de én nem. Tudtam, hogy ez lesz, de hátha változik...Bár ennek 10% esélye van.
-Ha jót akarsz magadnak, akkor minél előbb kidobod!-biccentett felém Lucas, Niall egyik haverja.
-És mi lesz, ha nem? Mi van akkor, ha szeretem?
-El fogod veszíteni a népszerűségedet és ezt még te sem gondolhatod, hogy pont ezt a csajt szereted! Gondolkozz egy kicsit és válassz!
A fiúk elmentek, Niall pedig odajött hozzám. Elfordultam és kutattam a szekrényemben, csak azért, hogy ne kelljen a szemébe néznem.
-Ezek meg vannak őrülve!-mondta Niall bizonytalanul.
-Aha!-válaszoltam, mint aki nem is figyel rá.
-Figyelsz egyáltalán?
-Persze!-csaptam be az orra előtt a szekrényajtómat és bementem a terembe.
Leültem a padomba, Niall pedig mellém.
-Mi a baj?-kérdezte és felvonta az egyik szemöldökét.
-Niall! Választanod kell! Több embert ne dobj el miattam! Én egy senki vagyok! A barátaid többet érnek nálam!
-Fejezd be, jó? Néha úgy viselkedsz, mint egy kisgyerek!
-Niall! Neked ők fontosabbak!-tagoltam szép lassan.
-Chöö...egyáltalán nem!-erőltetett egy vigyort az arcára, mire felvontam a szemöldököm.-Mi van?-kerekedtek el a szemei.
Hogy lehet ennyire értetlen...? Válaszképp csak megráztam a fejemet, jelezve, hogy "Hagyjuk!" és pont belépett a tanár. Az első óra matek volt. Nem igazán figyeltünk oda Niall-el, inkább beszélgettünk.
-Döntened kell, nem fogod fel?-suttogtam.
-De nem érdekel! Nem tudnék választani!
Megint csak felhúztam a szemöldököm.
-Niall, ez hülyeség! Valld be, hogy csak azért vagy velem, mert bánod azokat a dolgokat, amiket tettél! Soha nem lennék neked olyan fontos, mint amilyen fontosak neked a barátaid!-magyaráztam.-Elfogadom, hogy őket választod!
Rátettem a kezemet az övére, mire felnézett rám és megcsókolt.
-Khmkhm...Miss Johnes és Mr. Horan! Kérem fáradjanak ki az órámról!-szólt ránk a tanár, mivel észrevett minket.
Niall megvonta a vállát és lazán kikullogott a teremből, miközben én lehajtott fejjel lépkedtem az ajtó felé. Niall kinyitotta nekem az ajtót és kimentünk.
-Na.? Döntöttél már?-kérdeztem.
-Szeretlek!-könnyezni kezdett.
-De?!
-Nincs de!-mondta és megint megcsókolt.
Jólesett, hogy nincs de, viszont 100%-ig biztos voltam abban, hogy a haverjait fogja választani. Talán ezért mondja, hogy szeret.

Minden szünetet együtt töltöttünk Niall-el. A 6. óra után viszont odament a haverjaihoz. Nevettek egy sort, lekezeltek és Niall visszajött.
-Szóval? Akkor ők?-kérdeztem mosolyogva.
Niall csak lehajtotta a fejét, mire én kicsit megemeltem és megcsókoltam.
-Szeretlek!-suttogtam.
-Szeretlek!-mondta és éreztem, hogy őszintén mondja.-Sajnálom!
-Ne butáskodj!-nevettem el magam.
Nem tudtam elengedni. Csak álltunk egymással szemben és képtelen voltam otthagyni. Egyik kezével fogta a kezemet, a másikkal pedig a hajamat birizgálta. Önkénytelenül is lehunytam a szememet és élveztem az érintését. Hamarosan újra ajkakat éreztem a számon. Hosszan csókolt és szenvedélyesen. Szeretem ezt a fiút, de neki csak a 2. helyen vagyok.
-Mindörökké szeretni foglak!-suttogta ragyogó, ég kék szemekkel.
A buszon még együtt ültünk, mikor közeledett a busz a megállóhoz, ahol le szoktam szállni. Még utoljára megcsókolt és elengedett.
Durván 4 napot voltunk együtt. Az első kapcsolatom 4 napig tartott.
Hazaértem és lecuccoltam. Ettem és felmentem a szobámba, elkezdtem netezni, utána pedig tanultam. Nem nagyon tudtam figyelni, mert Niall volt a fejemben.

Már sötétedett, ezért elmentem fürdeni és elaludtam.

~6. rész

~zene

Egyenesen a nagyihoz indultam és gondoltam, hogy hogyha meglát, leszid, hogy miért nem mentem suliba. Elővettem a kulcsaimat, kinyitottam a kaput, majd beléptem egy széles járdára. Végigmentem rajta, egészen a ház bejáratáig.Tudtam, hogy a nagyi már felkelt, ilyenkor szokott boltba menni. Lassan és óvatosan nyitottam ki az ajtót, bementem és azt hiszem, jól ráijesztettem a nagymamámra.
-Ashley! Szórakozol nagyanyáddal?-förmedt rám.
-Szia nagyi! Bocsi, nem direkt volt!
-Mit keresel itt?-kérdezte, megint a lógásra gyanakodva.
-Most nem lógok! Csak nem vagyok valami fényesen. Majd elmegyek az orvoshoz!
-Mégis mi a baj? Rosszul vagy? Fáj a hasad vagy a fejed?
-Őszintén?! Minden csontom fáj és sajog, a buszon ráadásul el is ájultam.
-Ne mond! De mégis miért?
Elmeséltem a majdnem teljes sztorit a tegnap estéről, csak annyit mondtam, hogy Niall felpofozott, azt nem, hogy elájultam, meg azt sem, amit otthon csináltam.
-Jajj kicsikém! Tedd le a táskádat valahova!-segített levenni és letette egy székre.-Van kedved eljönni velem a boltba? Egy kis friss levegő sosem árt!-mosolyodott el, mire én csak bólintottam és elindultunk.
Útközben találkoztunk egy pár idős nénivel, ránk köszöntek, mi meg vissza. Lassacskán beértünk a boltba és még csak fél 8 volt.
Nagyi egyből fogott egy kosarat és elkezdte mindenféle dologgal megtölteni. Telt a kosár, én pedig elvettem tőle, nehogy már ő vigye!
Mentünk is a kasszához, az eladó a gépen pötyögte be az árakat, kiadta a végösszeget, nagyi fizetett és elindultunk vissza. Ahogy kiléptünk a boltból, el akartam tűnni. Niall és a haverjai jöttek a bolt felé és mikor meglátták, hogy a nagyival vagyok, elkezdtek röhögni.
-Jajj! Nézzenek oda! Az a senki egy öreg nénivel lóg!-röhögtek.
-Már megbocsáss, fiatalember!-kezdte nagyi, de mondtam neki, hogy csak hagyja.
-A nyanyának kell megvédenie, Senki?-vihogtak tovább.
Betelt a pohár! Nem elég, hogy engem csesztetnek, de már a nagyimra is rászállnak????!!!! Elindultam Niall felé, de nagymamám visszahúzott.
-Mit akarsz csinálni? Valamelyik közülük az a Niall gyerek?-kérdezte.
-Ne aggódj, nagyi! És igen! A szőke.
Közelebb mentem a fiúkhoz és Niall "követői" hátrébb léptek, így már csak Niall és én álltunk egymással szemben. Iszonyatosan közel álltunk egymáshoz, egy kisgyerek ujja sem fért volna el köztünk. A szikrák pattogtak a szemeinkből és látszott rajta, hogy most már nem is érdekli, hogy tegnap este mit tett.
-Most mit akarsz tenni? Talán a nagymamámat akarod fojtogatni?-kérdeztem és még közelebb mentem hozzá.
-Te meg vagy veszve! Nem akarok én semmit se tőled, se a nagyanyádtól!-érintette össze a homlokunkat és még jobban látszott rajta a harag.
-Attól, hogy lányokat ütsz még nem leszel férfi, csak egy idióta barom!
-Legalább én nem magányosan halok meg!-mosolygott gúnyosan.
-Inkább meghalok magányosan, de úgy, hogy tudom, nem kell mitől tartanom, mint, hogy legyek egy olyan, aki nem tiszteli a másik felet vagy ütögeti!
Farkasszemet néztünk, egyszer csak megragadta a felsőmet a nyakamnál. Már meg akart szólalni, de közbeszóltam.
-Látod ezt? Ezt itt te tetted! Remélem büszke vagy!-mondtam és elhúztam a nyakamtól a sálat.-Rettegek tőled!-ezt a hangomon is lehetett érezni.
Niall-nek elkerekedtek a szemei, a nyakamon lévő lila foltokat bámulta és elengedett. Lassan felnézett a szemembe, majd vissza a nyakamra.
-Nem! Ilyet én nem csinálnék!-mondta, mint aki tényleg nem tett semmit.
-Pedig ez a te műved!
Hirtelen megölelt, nem tudom, miért, de nem is érdekelt és amint felfogtam, el is löktem magamtól.
-Ölelgess valaki olyat, aki nem egy senki, nem kavarja a szart és még egyszer sem ütötted meg.-mondtam és elhagytam a helyszínt, a nagyimmal együtt.
-Mégis mit mondtál neki?-érdeklődött a nagyim.
-Mindegy! Legalább most abbahagyta!-mosolyodtam elégedetten.
-Ashley...?-nézett rám kérdően.-Te valamit titkolsz előlem!
Már a ház előtt voltunk és még mindig nyaggatott.
-Kicsikém! Tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz!-kezdte.-Szóval!? Mi történt?
-Jól van! Rendben! Elmondom, de először ülj le és ígérd meg, hogy annyiban hagyod!
Nagymamám felmutatta a kisujját, mire én kereszteztem azt a sajátommal. Minden egyes apró részletet elmeséltem neki töviről-hegyire, közben néha kiszaladt a száján egy "Jézusom!" vagy "Na de hát ilyet!" vagy "Mit képzel ez a fiú magáról". Mikor odaértem, nagyon lassan és fájdalmasan húztam arrébb a sálat, ezzel felfedve az egyik sebem. Ami otthon történt, vagyis a vágásokat nem mutattam meg neki. Azt nem Niall csinálta. Bár miatta tettem meg.
Nagyival megbeszéltük, hogy elmegyünk egy orvoshoz és kivizsgál, hogy nem lett-e valami komolyabb bajom, bár kétlem! Viszont azt nem értem, hogy miért fájnak ennyire a csontjaim...
Először segítettem főzni, mikor kész lett, gyorsan ettünk és elindultunk az orvoshoz. Bementünk a kórházba, és leültünk egy-egy székre. Miközben vártunk a kezemet a térdeimre raktam, a fejemet pedig a tenyerembe helyeztem.
Behívott az orvos és megvizsgált. Nincs semmi különösebb problémám, csak ki kell pihennem magam. Amikor ezt meghallottam, legszívesebben kiröhögtem volna az orvost. Bakker, próbálok aludni, de mindig felkelek, mert rémálmom van! De legalább ezen a héten nem látom már többet, azt a majmot. Mondjuk csak azért, mert péntek van és itt a hétvége. 2 nap nélküle: iszonyat hosszú, de rettentően rövid is egyszerre; borzasztó, hogy nem látom a hétvégén, de örülök is neki, mert egy vadbarom.
Hazafelé nagyival folytattuk a beszélgetést. Áttért az iskolai témára, hogy lehet, hogy szeretem ezt a sulit és ide járok már egy ideje, de mi lenne, ha átmennék egy másik középiskolába.
Nem nagyon tetszett az ötlet, bár tudtam, hogy ott "új életet" kezdhetnék.
-Azért gondold még át az iskola témát!-mosolygott rám nagymamám, majd hazaindultam.
Intettem egyet és ő is.

Bementem az ajtón, ledobtam a táskámat és szétnéztem egy kicsit a neten, hogy milyen középsulik vannak közel. Találtam kettőt, kutattam egy kicsit, hogy milyen szakok vannak, hogy milyen a közössége, a tanárokat és az ünnepségeket is megnéztem.
Igazából tetszett, de nem akartam, hogy kibeszéljenek azért, mert elmentem a mostaniból és akkor az lenne, hogy beszartam tőlük. Nem!!! Nem adom fel ilyen könnyen!
Estefelé átvettem egy kényelmesebb ruhát és eldöntöttem, hogy sétálok egyet. Odakint világítottak a lámpák, de még így is ijesztő volt. Elsétáltam egy gyors étteremhez és vettem 3 tacot. Egyet hazafelé ettem meg, a másik kettőt holnapra tartogattam. Bekanyarodtam az utcába, ahol lakom és megláttam egy embert álldogálni a házam előtti oszlopnál. Megijedtem. Hunyorogva figyeltem az alakot, hátha jobban ki tudom venni, hogy ki az, de nem sikerült. Minél inkább közelítettem a házamhoz, annál inkább kezdtem félni.

~5. rész

~zene

Megtörtént az, amitől féltem! Elkapott. Niall volt az.

-Mégis miért jöttél el az edzésre?! Mit akarsz tőlem?!-kérdezte ingerülten és a torkomnál fogva szorított a falhoz. 

-Niall! Engedj el!-mondtam alig hallhatóan, mert tényleg azt hittem, hogy megfulladok.

-Nem engedlek, amíg meg nem mondod, hogy a francot akarsz tőlem!-üvöltötte, megpofozott és még jobban nekinyomott a falnak.-Azt hitted, attól, mert hozzád szóltam a suliba és talán rád mosolyogtam, hogy most már menő vagy és tetszel nekem? Egy senki vagy! Soha nem jönnék össze veled, csak a szart tudod keverni!-egyre erősebben nyomott a falnak, de már nem voltam magamnál.

Fájt, amit mondott, az, hogy lesenkizett, az, hogy megütött, minek eredménye orrvérzés lett és az, hogy csak a szart tudom keverni. Mégis mivel? És mit képzel magáról? Ez nem igazi pasi! Egy igazi fiú nem bántja a lányokat se szellemileg, se fizikailag, se sehogy.

Elájultam és a kemény és hideg földre estem. 

~Niall

Jól leszidtam Ashley-t és fojtogatni kezdtem. Nem tudom mi történt velem! Soha nem voltam még ilyen ingerült, igazából csak nem akartam vele mutatkozni, mert...mindegy! Ashley hirtelen a földre került, mire ijedten lenéztem rá és próbáltam valahogy segíteni neki. Mindig amikor a bátyám elájult, a szüleim azt mondták, hogy állítsuk fejre, mert így egy kis időn belül visszatér az eszmélete. Körülnéztem és csak a falnak tudtam támasztani. Megfogtam a két lábát, felemeltem és nekitámasztottam a falnak. 

Nem kellett több 2 percnél és már újra magánál volt. Segítség kép lehajoltam hozzá, hogy könnyebben fel tudjon állni, de elutasította.

~Ashley

Visszatért az eszméletem, de a fejem sajogni kezdett és éreztem, ahogy a vér végigfolyik a számon. Utáltam érezni azt a vasas és keserű ízt, amit most is tűrnöm kellett.

Gyilkos tekintettel néztem a szőke fiút, aki megbánóan nézett rám.

-Ashley! Nem tudom mi ütött belém!-mondta és lehajtotta a fejét.

-Tudod, Niall, eddig azt gondoltam, hogy te egy kedves és jószívű fiú vagy, a menőséged mellett! De hatalmasat tévedtem! Remélem örülsz, hogy most már egy lányt is sikerült megütnöd és majdnem sikerült megfojtani is! Igazán szép teljesítmény! Gratulálok!-mondtam egy hatalmas állmosollyal, miközben a szemembe könnyek gyülekeztek.-És még valami!-fejeztem be és a végén megrúgtam ott, ahol tudtam, hogy a legjobban fáj neki.-Jó éjszakát!

A ingem ujjával törölgettem a vérző orromat és reménykedtem, hogy majd kijön belőle. Mondjuk most ez volt a legkisebb problémám. 

Nagyon lassan mentem, mindenem fájni kezdett és ahogy haza értem, egyből bezártam az ajtót, "felrohantam" a fürdőszobába, levettem a ruháimat, engedtem jó meleg vizet és beültem a kádba. Már egy ideje a kádban ültem, amikor elgondolkodtam azon, amit egyébként sosem mertem volna. Végül is eldöntöttem, hogy megteszem, bármennyire is félek a dologtól. A kezembe vettem egy kis, négyzet alakú dobozkát és kivettem belőle egy kicsi, de annál élesebb dolgot, a borotvapengét. A dobozkát visszatettem a polcra, a pengét a magam elé emeltem, hogy jobban meg tudjam vizsgálni. Úgy nézhettem ki, mint amikor egy kisgyereknek mutatnak valamit, ami számára teljesen szokatlan és új. 5 percig nézhettem a pengét, mire már tényleg csak azon voltam, hogy megtegyem. A bal karomhoz tettem és óvatosan húzni kezdtem, végig a karomon. Nem fájt, mivel elvakított az extázis és a sok hülye gondom. Majdnem teljesen a hajlatomig húztam, leálltam és eldobtam az éles tárgyat.

Megszorítottam a kezemet, hogy jobban jöjjön belőle a vér. Nem volt szükség rá, mert folyt belőle rendesen. Kicsit leöblítettem, de a víz nagyon csípett. Felszisszentem, gyorsan elzártam a csapot és magamra tekertem a törölközőmet. Kerestem egy fáslit a véres területre, még egyszer lemostam a véremet, majd befásliztam a helyét. Bementem a szobámba. átvettem a pizsamámat és bedőltem az ágyba. Úrrá lettek rajtam az érzelmek és sírni kezdtem. Azt hittem, hogy álmodom és ez a nap nem is történt meg. Mennyire jó is lett volna! Elgondolkoztam, hogy miért kellett nekem megszületnem, hogy Isten miért akarta, hogy éljek. Az egész életemnek nincs értelme. Utána bevillant az esti eset. Magam előtt láttam Niall-t és a hangját ugyanolyan tisztán és durván hallottam még mindig, mint akkor. Csak ezek visszhangzottak a fejemben: "Egy senki vagy!" és "...csak a szart tudod keverni!", na meg a pofon hatalmasat csattanó hangja.

Eddig is tudtam, hogy egy senki vagyok, de ezt mástól hallani - egy olyantól, akiről azt gondolod, hogy más, mint a többi és ő megértene téged - nagyon fáj.

Amíg el nem aludtam, ezt mondogattam magamnak. Reméltem, hogy másnap nem fog hozzám szólni és nagy ívben kerülni fog. Lassan elaludtam és még az álmomban is megjelent. Csak ismételgette az elhangzott szavakat, mondatokat, én pedig csak sírtam, mint egy kisbaba és nem értettem, hogy miért teszi. Tudtam, hogy még erősebb lesz attól, hogyha sírok és látja, hogy szenvedek, de már nem tudtam magamban tartani.

Újra és újra, egyre durvábban mondogatta.

Az éjszaka folyamán kb. 30-szor keltem fel, mert rémálmom volt. Persze mindig ugyanaz. Ha felkeltem, lementem a konyhába, ittam egy bögre teát, néha-néha leszedtem a kötést a kezemről, megnéztem a vágás nyomát, a seb körül lila volt, és ha megnyomtam, akkor még ki-kicsordult a vérem. Visszatettem a kötést és visszamentem a szobámba. Hajnali 5 órakor sikerült elaludnom, megint csak rémálmom volt, de 6-kor az ébresztőórám megmentett. Kikeltem az ágyból, nagyon lassan mozogtam, még mindig fájt mindenem. Felvettem a papucsomat és becsoszogtam a fürdőbe. Belenéztem a tükörbe, mint mindig, most is elfordultam volna, de hirtelen megláttam a nyakamon a lila foltokat. Remek! Megmostam az arcom és a fogam, aztán lementem a konyhába. Tettem el innivalót, de kaját nem. Valahogy éreztem, hogy ma nem leszek éhes.
Visszamentem a szobámba, egy fekete csőnadrágot, egy fekete pólót, egy fekete hosszú ujjút - hogy eltakarja a kezemet -, egy fekete cipőt vettem fel és a nyakam köré sálat tekertem. ( ruha )
7 órakor elindultam a suliba. Felszálltam a buszra és mivel ma sokkal többen voltak, ezért most nem tudtam leülni. Nagyon erősen kapaszkodtam a korlátba, féltem, hogy egy kisebb kanyartól is sikeresen ráesnék egy nénire. Erőm nem nagyon volt már, azt hittem elájulok. Már csak 3-4 utca volt a suliig és már éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége. Kezdtem elveszteni az egyensúlyom és éreztem, hogy dőlök.

Hamarosan arra keltem, hogy egy néni hideg vizes vászonzsepivel törölgeti az arcomat és az ablak mellett ülök.
-Köszönöm!-mondtam erőtlenül, de teljesen őszintén.
-Rosszul vagy kicsikém?-kérdezte a néni aggodalommal a hangjában.
-Nem vagyok a legjobban!-feleltem.
-Menj haza, nehogy nagyobb bajod legyen és szólj a szüleidnek, hogy kísérjenek el az orvoshoz.
-Inkább a nagyimhoz megyek!-mosolyogtam.
-Rendben!-mosolygott vissza.
Adott egy pár tanácsot és nemsokára leszállt. Még én is mentem egy-két megállót és én is elhagytam a buszt. Egyenesen a nagyihoz indultam és gondoltam, hogy hogyha meglát, leszid, hogy miért nem mentem suliba.